A vidék szövetkezése a Hangya. „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” – Gróf Széchenyi István-idézettel fogadta a Hangya Szövetkezetek Együttműködése az éves közgyűlésére érkezőket a Hotel Benczúr különtermében.
Ebből az alkalomból kértem meg Patay Vilmost, a Hangya elnökét, hogy a program végén foglalja össze az Agroinform olvasóinak a közgyűlés tanulságait.
Azt gondolom, hogy túl az ünneplésen és túl a kritikán a mai közgyűlésünknek mindenképpen az egyik legfontosabb esszenciája a szövetkezési keretekben való összefogásnak a közvélekedésben – akár a szakmai agráriumban, akár a társadalom vagy a politikusok, döntéshozók vélekedésében – történő kedvezőbb irányba terelése.
Ahhoz, hogy ezen a téren is számunkra kedvező változást érjünk el, nekünk kell cselekedni. Ezért javasoltam az összefoglalóban is – és ebben meg is erősítettek –, hogy ki kell kidolgoznunk egy kommunikációs stratégiát, ami tudásbővítést, a gazdák és a társadalom többi tagja felé is szélesebb ismeretátadást jelent. Igaz ez a politikai döntéshozók felé is, hiszen tudjuk, mennyire félrevezető az a sokszor emlegetett mondás, hogy ami nincs, az nem is hiányzik. Dehogynem hiányzik!
Hát az összefogás, ha nincs, az nem azt jelenti, hogy nem hiányzik, hanem éppen ellenkezőleg, pontosan azért hiányzik, mert nincs! Tehát a rólunk kialakított képet nekünk kell megváltoztatni, hiszen ez nekünk áll igazán érdekünkben. Ennek érdekében sokkal erősebben kell élnünk azokkal a lehetőségekkel, amelyeket természetes szövetségeseink kínálnak. Ilyen lehet például az Agrárkamara is.
Patay Vilmos, a Hangya elnöke – A szerző felvétele
Az Agrárkamara ugyanis azon túl, hogy köztestület, a hatalom felé képes megjeleníteni az agrárium vertikális résztvevőinek az érdekeit, amelyek végül is egybeesnek a kormányzat azon terveivel, hogy a vidék erejét, a vidék gazdasági erejét, eltartóképességét, a foglalkoztatást növelje, segítse, erősítse. Nekünk épp ezért az Agrárkamara jogi, szervezeti kereteit, pénzügyi lehetőségeit a jövőben jobban ki kell használni, és örülök annak, hogy az Agrárkamara e tekintetben otthont nyújt nekünk.
Azon túl, hogy országos osztályvezető vagyok a szervezetnél, az elnökség is foglalkozott a javaslatainkkal, és támogatást ad ahhoz, hogy az Agrárkamara az indulás fontos lépéseiben segítsen. Ha csak arra gondolunk, hogy ebben az országban több mint 600 falugazdász ismeri az összes termelőt, és tudja, hogy potenciálisan ezek között kik azok, akik a legfőképpen rászorulnak az összefogásból eredő előnyök megszerzésére vagy biztosítására, felmérhető, mekkora lehetőség rejlik ebben az együttműködésben.
A mi elképzelésünk szerint nem termelői együttműködéseket, szövetkezeteket kell először szervezni, hanem a tudásbővítést kell szorgalmaznunk, hiszen már százhúsz-százötven évvel ezelőtt akár a dánok, a németek, a franciák, vagy éppen mi magyarok is, népfőiskolai keretben indították el az akkori gazdák tudásának a bővítését, és nemcsak a szűk szakmai termelői tudást, hanem minden mást, gazdaságit, pénzügyit is.
Ezért is gondoljuk, hogy nekünk segíteni kell azt a felismerést, ami megvilágítja a gazdák számára az összefogásban a saját lehetőségüket. És ezt szeretném kétszer, ötször aláhúzni: a saját lehetőségét kell meglátnia, felismernie az összefogás erejében. Ez a mai napnak egy fontos üzenete, egy fontos esszenciája.
Patay Vilmos szerint a tudásbővítést kell szorgalmazni – A szerző felvétele
A másik pedig a Tukacs Imre vezetőségi tagunk által előadott javaslat, amit a közgyűlés elfogadott, és az ötpontos zárónyilatkozatunkat kibővítette vele, miszerint vissza kell szerezni a magyar gazdák feldolgozóipari hátterét a Hangya részére! Miről is van szó? Arról, hogy a termelők akár 120-150 éve, de 50-80 éve sem tudtak arról önmaguk dönteni, hogy a termékeik, terményeik feldolgozását elvégezzék. Ha van kivétel, akkor talán a tejtermelő gazdákat lehet megemlíteni, akik tejcsarnokokat, szövetkezeti tejbegyűjtőket maguk hoztak létre.
Tukacs Imre javaslata egybeesik a tagok egyetértésével, amikor azt veti fel, hogy megfontolásra kerüljön a kormány asztalára, miként kárpótolható a gazdák terményfeldolgozását biztosító ipari háttér felszámolásából eredő gazdálkodási hátrány. A '90-es évek közepétől végrehajtott privatizációs folyamat eredménye ugyanis megszüntette a magyar élelmiszer-feldolgozó ipar jelentős részét.
A privatizáció utáni 5-10-15 éven belül a termelés felszámolásával kivonult a hozzáadottérték-előállító képesség a magyar vidék gazdaságából. Ebben megvolt a politikának a felelőssége, hiszen az a döntés is politikai döntés volt, amikor a cukorgyárakat eladták, amikor a húsüzemeket vagy konzervüzemeket bezárták.
Azt gondoljuk, hogy most ugyanúgy egy politikai döntés kell ahhoz, hogy helyreállítsuk a feldolgozóipari hátteret, hiszen a kárpótlás bizonyos köre ma is létezik. Ez kibővíthető mindannak a hatszázezer magyar gazdának és leszármazottainak a kárpótlásával, ami nyilván nem lehet teljes körű, nem lehet személyre szóló, mert ma már a döntő többségük nem is él.
Viszont a magyar államnak nincs nagyon más lehetősége arra, hogy az akkori sérelmeket orvosolva ahhoz járuljon hozzá, hogy a mai, de főleg a holnapi magyar mezőgazdaság olyan feldolgozókapacitásokkal erősödjön, ami nélkül nem lehet eredményesen védekezni a szabadkereskedelmi megállapodás várható nehézségeivel szemben, vagy az esetleges ukrán és más agrár- és élelmiszerimportokkal szemben sem.
Patay Vilmos véleménye szerint politikai döntés kell a feldolgozóipari háttér helyreállításához – A szerző felvétele
Jelentős segítség lehet ez a generációs elvándorlás ellen is, a helyben maradási feltételek biztosítása terén is.
Igen, Nagy István miniszterhelyettes úr is kihangsúlyozta előadásában, hogy a Hangya szerepet vállalhatna például olyan kisállattenyésztés, -tartás integrálásában, aminek ma nincs szereplője a piacon. Se a nyúl, se a húshasznosítású galamb – és még lehetne sorolni – nincs integrálva. Aminek igazából csak egy integrációval van lehetősége valós gazdasági eséllyé válni a vidék számára.
Addig egyetlen ember sem tudja igazán eldönteni, hogy belefogjon húshasznú galamb vagy például nyúl tenyésztésébe, amíg nincs hova leadja, ha nincs, aki felvegye tőle, nincs, aki kifizesse, ha nincs, aki szakmai tanácsokkal lássa el és a szaporító anyagot adja hozzá, akkor csak egy jó lehetőség, ötlet marad.
Miközben ezek prémiumtermékek alapanyagai, és kereslet is van rá.
Kereslet pedig van. Ráadásul azt mondhatjuk, hogy a húsgalamb is prémiumtermék Nyugat-Európában, könnyebben talál piacot magának ez a termék, de ezt mondhatjuk a nyúlról is. A prémiumterméknél nem a tömegtermeléssel, a dán sertéssel, a francia, a német, a holland sertéssel kell versenyeznünk, ahol a költséghatékonyság sok egyéb összetevő miatt jobban alakulhat.
A tömegtermékekben a mai magyar mezőgazdaság rövid időn belül nem biztos, hogy jelentősen hatékonyabbá tud válni. Épp ezért marketingeszközökkel, jó stratégiával abba az irányba kell elmozdulnunk, hogy mi hogyan tudjuk megkülönböztetni a saját termékeinket a tömegtermelésből származóktól, de ehhez nem hatékony egyedül keresni az utat, ehhez összefogásra, integrációra támaszkodó innovációkra van szükség.
Köszönöm elnök úrnak a villáminterjút az olvasók nevében is.
