Az inváziós növényfajok (vagy a magyarosabban hangzó: özönnövények) nemcsak a természetvédelemben, de az erdőgazdaságban, a mezőgazdaságban, sőt gyakran az egészségügyben is komoly gondokat okoznak. Az utóbbival kapcsolatban elég a parlagfűre gondolnunk.
Egyszerű meghatározás szerint az invazív faj az a tájidegen faj, amely agresszíven és nagy tömegben terjed, tűrőképessége, szaporodó- és terjedőképessége révén elfoglalja a természetes és az ember alkotta élőhelyeket.
Legelőkön, réteken általában minden invazív növényfaj elleni védekezésben kerülni kell a kémiai beavatkozást, helyette kaszálás, nyírás és – ahol lehet – legeltetés jön szóba. De ezek a beavatkozások nagyon munka- és időigényesek. Sok helyen – végső esetben – kénytelenek a kémiai kezelés fegyveréhez nyúlni, ilyenkor leggyakrabban a glifozáttartalmú szerek hozzák meg a megoldást. Ezek használatánál – mivel totális hatású szerekről van szó – a természetvédelmi szempontokra különös figyelemmel kell lenni.
Általánosságban a megelőzés mutatkozik a legjobb megoldásnak.
Egyértelmű, hogy a biodiverzitás védelmezéséhez és növeléséhez kulcsfontosságú feladat az invazív módon terjedő idegenhonos fajok visszaszorítása. Erdőgazdaságban igen súlyos gondokat okoz a bálványfa, mely invazív növény rendkívül gyorsan nő, vastagsági növekedése is jelentős, magról és sarjakról is nagyon könnyen újul.
Súlyos gondokat okoz a bálványfa – fotó: Shutterstock
Erdőgazdálkodási szempontból a bálványfa sűrű koronája okozhat még komoly problémát, hiszen elveszi a fényt az alacsonyabb erdőszinteken lévő újulatoktól, ráadásul a lomb nagy nitrogénfelhalmozódást eredményez, aminek nyomán nemkívánatos gyomnövények jelennek meg.
Az inváziós erdei fafajok között legveszélyesebbnek minősülő bálványfa ellen permetezéssel, sorozatos sarjkenéssel (mely során a vegyszert csepegésmentes kézi szerkezettel kenik rá a célnövényre) vagy fainjektálással (mely során a hatóanyagot közvetlenül a fa törzsébe juttatják) lehet védekezni.