E műveletnek köszönhetően csökkenthető a talaj savanyúsága, egyben növekszik a talaj N- és P-szolgáltató képessége. Az is nagy előnye, hogy megnő a kicserélhető Ca és Mg mennyisége. Mindamellett kedvezően hat a N-ellátó baktériumok életére, s a talaj szerkezete is javul.

Meszezésre számos anyag jön számításba, így pl. a mésztartalmú lösz, azaz digóföld, mészkőpor, meszes lápföld, de az égetett mész, sőt, a hazánkban egyre kevesebb mennyiségben rendelkezésre álló cukorgyári mésziszap is.

Ezt a jobbára a mezőgazdaságban elterjedt gyakorlatot az erdőkben is alkalmazzák, de németországi vizsgálatok szerint nem egyértelmű az előnyük. A pro és kontra vitákban a Berlini Műszaki Egyetem azon az állásponton van, hogy a savanyúvá vált talajokon helyénvaló a meszezés, mert a kénsavat, de főleg a salétromsavat a talajban közömbösíteni tudja. Bajorországi vizsgálatok szerint az erdőkben a talajmeszezést csak módjával kell alkalmazni, azaz csak akkor, ha a fák hiánybetegségben szenvednek, vagyis ilyenkor a meszezés a táplálékozási zavarok megelőzésére szolgáló terápiát jelenti. A Freiburgi Egyetem szakemberei szerint a meszezés nemcsak a talaj elsavanyodásának az ellenszere, hanem a talajfaunára is kedvezően hat. A pozitív példák ellenére a környezet- és természetvédők egyáltalán nem így ítélik meg a talajmeszezést, mert szerintük sokkal nagyobb körültekintést igényel ennek a gyakorlata – netán elhagyása? – az erdőkben.