Ismeretes, hogy az ilyen állatokból származó húsokban a felhalmozódott antibiotikumok az emberekre nézve veszélyesek lehetnek. Az embergyógyászatból is jól ismert, hogy a beszedett gyógyszerek egy része változatlan formában ürül a szervezetből, más részük átalakulva, metabolit formájában távozik. Az eredeti vegyületek és a metabolitok ürülésének aránya vegyületenként igen változó. Környezetvédelmi szempontból vizsgálva a kérdést egyértelmű, hogy az állati (szerves) trágyából kijutó antibiotikumok a talajvízre is nagy veszélyt jelentenek.

A Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal (UBA) országos felmérést végzett az állatok kezelésére használt gyógyszerek talajvizekben való előfordulásának megfigyelésére. A 2012-2013-as években a talajvízmintákból 48 mérőállomáson – négy tartományban – mértek, 23 hatóanyagra kiterjedően. 38 mérési helyen semmilyen hatóanyagot nem találtak a talajvízben, 7 helyen pedig csak szulfonamidot határoztak meg. Csupán két mérőhelyen fordult elő a szulfametoxazol 100 ng/l-nél nagyobb koncentrációban.

A határértékek meghatározásában a növényvédő szerekre alkalmazott határértékeket (100 nanogram/liter) vették alapul. A határértékek nagyságának megítélése a gazdák és az állatorvosok részéről nem volt azonos, abban viszont egységes volt a vélemény, hogy az állattartásban túl sok antibiotikumot használnak. A kisebb antibiotikumos felhasználás érdekében – állatorvosi vélemények szerint – az állatok jobb gondozására és takarmányozására lenne szükség. Az is sokat segítene, ha az istállókat jobban levegőztetnék és az állatsűrűséget csökkentenék. Esetleg a hígtrágya kijuttatásával várni kellene, akár arról teljesen lemondani, s helyette ásványi trágyákkal trágyázni. (Természetesen ez utóbbi nézet erősen kifogásolható. Szerk.).