Hogyan értelmezzük a talajvizsgálati eredményeket?

Az eredmények gyakorlati felhasználását megnehezíti, hogy bizony nem mindig könnyű értelmezni azokat. Cikksorozatunkban ezen kívánunk segíteni!

Arany-féle kötöttségi szám (KA)

A talaj fizikai féleségét tudhatjuk meg belőle, vagyis azt, hogy az adott talajt milyen méretű elemi szemcsék építik fel és ezeknek milyen az egymáshoz viszonyított aránya. Azokat a talajokat, amiket döntően nagyméretű elemi szemcsék építik fel homok fizikai féleségűeknek, azokat, amelyeket kis méretűek agyag talajoknak, és azokat, amelyeket közepes méretűek vályog talajoknak nevezzük. A fizikai talajféleség döntően meghatározza a talajok vízgazdálkodási tulajdonságait, amit egy példával lehet legjobban szemléltetni. Vegyünk egy homoktalajt, amit nagyméretű szemcsék építenek fel. A nagyméretű szemcsék között relatíve nagy szabad réseket, úgynevezett pórusokat találunk. Minél nagyobb méretű egy szemcse annál nagyobb pórusok lesznek a szemcsék között. Gondoljunk például egy dinnye árusra, akinél a dinnye nagy halmokban áll a pulton. A dinnyék között nagy réseket, pórusokat találhatunk. Ezzel szemben az agyag talajoknál kis pórusok vannak a szemcsék között (gondoljunk például egy kupac mákra!). A pórusok mérete és össztérfogata meghatározza azt, hogy mennyi vizet tud a talaj megkötni, és ebből mennyi az a hányad, ami olyan erővel van megkötve, amit a növény fel is tud venni. A homoktalajoknál a nagyméretű pórusok aránya nagy, ha túl nagy egy pórus átmérője a víz egyszerűen a gravitációs erő miatt elfolyik a mélyebb talajrétegekbe és a növény számára felvehetetlen lesz, mert fizikailag nem áll rendelkezésre. Ezzel szemben az agyag talajoknál a probléma pont ellentétes, nevezetesen a kisméretű pórusok túl erősen kötik meg a vizet és a gyökér nem tud akkora szívóerőt kifejteni, hogy hasznosítsa. Minden fizikai féleségű talajra megállapítható az a térfogat, az a mennyiségű víz (a szakirodalom diszponibilis víznek hívja) ami olyan erővel kötött, hogy a növény fel tudja venni. Természetesen a felvehető víz mennyiség függ a növénytől is, hiszen az egyes növény fajok eltérő erővel tudják a vizet felvenni (saláta, kukorica). A fentiekben leírtakat mindenki kipróbálhatja otthon fürdés közben, vegyenek elő egy szivacsot merítsék a víz alá majd vegyék ki a vízből. Amint kiemelik, a nagyméretű pórusokból a víz kifolyik, majd egy idő után a folyamat meg áll. Ezután már erőt kell kifejtenünk, ki kell facsarnunk a szivacsot, ki milyen erős annak megfelelően tud vizet kipréselni, de mindig marad egy olyan hányad, amit már nem lehet kinyerni. Ez a hányad a talajokban a felvehetetlen víz, amit meg ki tudtunk facsarni az a hasznosítható vízkészlet. Az Arany-féle kötöttségi számhoz tartozó határértékeket a következők:

• Fizikai talajféleség: KA
• Durva homok: ≤24
• Homok: 25-30
• Homokos vályog: 31-37
• Vályog: 38-42
• Agyagos vályog: 43-50
• Agyag: 51-60
• Nehéz agyag: 61-80

Kémhatás (pH)

A fizikai talajféleség mellett a másik igen fontos talajtulajdonság a talajok kémhatása, mely egy adott oldat hidrogénion koncentrációjának 10-es alapú negatív logaritmusát jelenti. A definícióból látszik, hogy pH-át csak oldatban tudunk mérni. A pH mérést 1 rész talaj és 2,5 rész desztillált vízzel, vagy pedig kálium klorid oldat hozzáadásával végzik. A vizes és a kálium kloridos kémhatás között 0.2-0.3 pH értéknyi eltérés van. Az eltérés magyarázata, hogy a kálium kloridos oldószer a talaj kolloidok felületéről a szuszpenzióba több savanyúságot okozó H+ iont „kényszerít” ami a mérésnél megmutatkozik. A pH egy minőségi értékmérő a talajsavanyúság mennyiségére nem kaphatunk belőle információt.
Ennek mérésre a hidrolitos savanyúság (y₁) és a kicserélődési savanyúság szolgál (y₂). Ezeknek a paramétereknek a megállapításakor arra kapunk választ, hogy a talajszemcsék (kolloidok) felületén mennyi savanyúságot okozó H+ iont van megkötve. A talajok a rejtett vagy más néven potenciális savanyúságát tudjuk így meghatározni. Ennek ismerete a meszező anyagok megállapításához szükséges. Abban az esetben tehát, ha mi a meszező anyag mennyiségére is szeretnék információt kapni a laborvizsgálatok során a vizes és kálium kloridos pH mellet határoztassuk meg az y₁, y₂ értékeket is!
Ha az y₁ érték 8-nál nagyobb, akkor mindenképpen kell meszezni, 4-8 között feltételesen, 4 alatt pedig nem.

A talajokat kémhatásuk szerint osztályozva a következő csoportokat különíthetjük el:

• ≤4,5 erősen savanyú
• 4.5-5.5 savanyú
• 5.5-6.8 gyengén savanyú
• 6.8-7.2 semleges
• 7.2-8.5 gyengén lúgos
• 8.5-9 lúgos
• ≥9 erősen lúgos

A talajok kémhatása meghatározza a talaj mikrobiológia életét, a termeszthető növények körét és nem utolsó sorban a tápanyagok mozgását a talajban. Általánosságban elmondható, hogy gyengén savanyú és semleges körülmények között a legkönnyebb a növényeknek a tápelemeket felvenni. Mind a túl alacsony, mind a túl magas kémhatásnál a tápanyagok a talajszemcsék felületén megkötődnek és a növények számára nem felvehető állapotba kerülnek.



1. ábra - A tápelemek felvehetősége a kémhatás függvényében (Ördög, 2011)

Szénsavas mész tartalom (CaCO₃ %)
A talaj kémhatását jelentősen befolyásoló másik talajtulajdonság a talaj mész tartalma. A talajok mésztartalmát az egész talajra viszonyított tömeg százalékban adják meg. Azoknál a talajoknál, ahol a mész tartalom a 15% meghaladja, jelentős foszfor lekötődésre számíthatunk, amit figyelembe kell venni a foszfor adagok megállapításánál. A mész hiánya éppen úgy problémát okozhat, hiszen a növényeknek jelentős mennyiségű mészre van szükségük. Jól ismert és rettegett jelenség a paprika, paradicsom és alma termesztők körében a mészhiány, de a szántóföldi kultúráknál is termés tonnánként több kilogramm mészre van szükség. A mész ezen felül hozzájárul a talaj természetes szerkezetének kialakításához, hiszen a talajt felépítő mikroaggregátumok összeragasztásban vesz részt.

1. táblázat - A szénsavas mész tartalom határértékei (MÉM-NAK)

Összes só

A talajban lévő vízoldható sók mennyiségét meghatározva kapjuk meg a talajok összes sótartalmát. A túl nagy só tartalom káros, hiszen leromlik a talaj szerkezete, valamint a növények számára mérgező lehet.

2. táblázat - Összes só tartalom határértékek

Humusz

A talaj szerves anyaga, több különböző kémiai összetételű és fizikai tulajdonságú szerves anyag keveréke. A talajban lévő humusz szerepe sokrétű kettőt azonban feltétlenül ki kell emelnünk. Az első a talajszerkezet kialakításában betöltött szerepe. A humusz, mint ragasztó anyag segít összekapcsolni a talajban az elemi szemcséket és a vázrészeket így a mikroaggregátumok képzésében vesz részt. Agrokémiai szempontból a humusz a nitrogén ellátásban játszik szerepet. Tulajdonképpen egy nitrogén tőkét, raktárt jelent, amiből a talajban lévő mikroszervezetek hatására a növények számára felvehető formában lévő nitrogén szabadul fel. A képződött nitrogén mennyiségét a talaj hőmérséklete, nedvesség tartalma, és levegőzöttsége igen erőteljesen befolyásolja.

A hazai talajvizsgálati gyakorlatban az úgynevezett Tyurin-féle humusz meghatározás terjedt el, ami egy kénsavas dikáliumdikromátos oxidációs eljárás. A humusztartalmat tömegszázalékban fejezzük ki. A humusztartalmat a tápanyag-utánpótlási szaktanácsadás során a kijuttatandó nitrogén adagok megállapítására használjuk. A számításnál figyelembe kell venni a termőhelyi kategóriát és a talaj fizikai-féleségét és ennek alapján lehet eldönteni, hogy egy adott terület milyen nitrogén szolgáltató képességgel rendelkezik.



3. táblázat - A talaj humusz tartalmának határértékei (MÉM-NAK)


Lehetőségünk van arra is, hogy meghatározzuk a talaj ásványi nitrogén tartalmát, tehát azokat a nitrogénformákat, amit a növények közvetlenül hasznosítani tudnak.  Ezek a nitrogén formák a következők: ammónia, nitrit, nitrát. A három közül a legfontosabb a nitrát, hiszen a nitrogén formák közül ez található a talajban a legnagyobb mennyiségben. Ezt követi az ammónia, majd a nitrit, ami gyakorlatilag elhanyagolható, hiszen a talajban nagyon gyorsan átalakul nitráttá. Az ásványi nitrogén a talajban időben gyorsan változik, hiszen mennyisége és formája többek között a mikroszervezetek aktivitásától, és a növényi tápelem felvételt nagyságától függ. Ezért a gyakorlatban olyan mintavételi eljárás terjed el, ami az induló ásványi nitrogén mennyiséget határozza meg. Ezt úgy érik el, hogy a mintavételezést télvégén, kora tavasszal végzik el, amikor a talajhőmérséklet még olyan alacsony, hogy a mikrobiológia aktivitás még nem indult el, tehát a humuszból még nem történik mineralizáció. A módszer segítségével megállapítható a talaj kora tavaszi könnyen felvehető nitrogéntartalma. Általában a talaj felső, 0-60 cm-es rétegében található ásványi nitrogén tartalmát határozzák meg. A különböző szaktanácsadó rendszerek más-más elérendő nitrogén mennyiséget tartanak kívánatosnak, és annyi nitrogén műtrágyát javasolnak kiadni, hogy a talaj természetes és a műtrágyával kiadott ásványi nitrogéntartalma elérje az előre megadott értéket.

A gyakorlatban sajnos ezt a módszert nem nagyon használják pedig jóval pontosabb értéket szolgáltat, mint a humusztartalomból történő nitrogén adag megállapítás. Sok esetben a betakarítás utáni mintavétel és labor vizsgálat során állapítják meg a nitrát tartalmat, ami a következő szezon nitrogén trágyázásához nem használható fel. Egy dologra azonban igen jó, minősíti a gazdálkodó nitrogén műtrágyázási gyakorlatát. Abban az esetben, ha a mért érték az 7 mg/kg meghaladja, akkor a tenyészidőszakban túl sok nitrogén került kijuttatásra, vagy a műtrágyát a növény nem tudta felvenni, például csapadék hiányában. Érdemes lenne úgynevezett nitrogén profilt is megállapítani a gazdaság egy-egy jellemző táblájára, ahol 0-120 cm meghatározzuk a nitrát tartalmat. Ha a nitrát tartalom maxiuma a mélyebb rétegekbe van, ez azt jelzi, hogy túlzott volt nitrogén felhasználás és a nitrogén kimosódott. Ez gazdasági és környezeti kárt is jelent, amit meg kell előzni! Érdemes tájékozódni a legújabb fajták és hibridek nitrogén igényéről, ami sok esetben lényegesen kevesebb, mint 20-30 évvel ezelőtt. Nem szabad elfeledkezni azokról az új lehetőségekről sem melyekkel, sokkal hatékonyabban tudjuk pótolni a nitrogént, mint korábban. Ilyen a piacon az utóbbi években megjelenő folyékony nitrogén fejtrágyák (pl.: Azospeed) melyekkel veszteség mentesen, szélsőséges időjárási körülmények között is ki tudjuk adni a szükséges nitrogént, gyakorlatilag elhanyagolható környezeti terhelés mellett.

Czinege Erik