Előző cikkünkben (elérhető ide kattintva) az Arany-féle kötöttségi szám (KA) a kémhatás (pH) a szénsavas mész tartalom (CaCO3 %), az összes só és a humusz eredmények értelmezéshez adtunk segítséget, most pedig a foszfor, a kálium és leggyakrabban vizsgált mikroelemek vonatkozásában segítünk eligazodni.

A talajok tápelem tartalmának értelmezése látszólag egyszerű feladat, de csak látszólag! A nehézséget az adja, hogy nincs olyan módszer, ami pontosan képes azt a tápanyaghányadot a talajban meghatározni, ami aktuálisan a növények rendelkezésére áll. A szakma számos módszert, illetve kivonószert ismer, ami szintén mutatja a meghatározás nehézségét. Ha létezne ugyanis egy tökéletes megoldás, akkor mindenki csak azt használná. Ahhoz, hogy képet kapjon az olvasó a problémáról érdemes a következő adatokon elgondolkozni. Mengel (1984) kutatásai alapján egy átlagos talajban közel 2000 kg foszfor van a növények számára nem felehető formában, még a növények számára aktuálisan felvehető, oldott állapotban lévő csak néhány kilogramm. Tehát a kivonószer erőssége szerint, ha meghatározzuk, hogy mennyi foszfor van egy adott talajban, hozzávetőlegesen ezeket a szélsőértékeket kaphatjuk.

A hazai agrokémia gyakorlatban az úgynevezett AL (Ammónium-laktát) kivonószer terjedt el, ezzel próbáljuk azt a tápelem tartalmat meghatározni, ami aktuálisan a növények rendelkezésére áll. Ebből az is következik, hogy ezek az adatok, csak egy adott talaj tápanyag szolgáltató képességét, potenciálját fejezik ki. Ezt a potenciált döntően meghatározza a genetikai talajtípus, ami számos egyéb jellemzővel áll szoros kapcsolatban, mint a talajok szerkezete, vízgazdálkodási tulajdonságai, biológia aktivitása. A fentiek miatt az egyes genetikai talajtípusokat 6 szántóföldi kategóriába soroljuk (MÉM-NAK 1979 lásd 1. ábra), és kategóriákhoz eltérő foszfor és kálium ellátottsági kategóriákat rendelünk.

1. ábra Szántóföldi termőhelyek és főbb jellemzőik

A következő táblázatok a MÉM-NAK határérteket mutatják be:

1. táblázat A különböző termőhelyi kategóriák foszfor ellátottsági határértékei

2. táblázat A különböző termőhelyi kategóriák kálium ellátottsági határértékei

Ezeknél a határértékeknél a mai gyakorlatban már kisebb határértékkel számolnak, ami teljesen indokolt is, hiszen a 70-80-as években kialakított úgynevezett feltöltő trágyázás már túlhaladott, hiszen egyéb főként környezetvédelmi és gazdaságossági szempontok is előtérbe kerültek. Ezért érdemes a fenti táblázatban a kategóriákat eggyel elcsúsztatni, tehát például a MÉM-NAK szerinti közepes értékeket jónak minősíteni.

A mikroelemek közül a réz, a mangán és a cink, amit rutinszerűen vizsgálnak. Hiányuk esetén ugyanis jelentős terméskieséssel kell számolni. Az adatok értelmezéséhez a következő táblázatok nyújtanak segítséget.

3. táblázat A rézellátottság megítélése a humusz és az Arany-féle kötöttségi szám függvényében (Búzás, 1983)

4. táblázat A mangán ellátottság megítélése a kémhatás és a fizikai talajféleség függvényében (Búzás, 1983)

5. táblázat A cink ellátottság megítélése a fizikai talajféleség függvényében (Búzás, 1983)

Néhány mikroelemre rendelkezésre állnak az országos ellátottságot bemutató térképek, melyek természetesen csak trendeket jeleznek, ezek a trendek azonban mindenképpen elgondolkodtatóak. Példaképpen a cink ellátottsági térképet mutatjuk be.

A mai gyakrolatban sajnos még nincs olyan módszer, amivel a talajok biológiai aktivitását is rutinszerűen lehetne mérni, pedig ez jelentősen pontosíthatná és hatékonyabbá tehetné az agrokémia szaktanácsadási gyakorlatot. Reméljük, hogy hamarosan bekövetkezik az áttörés a talajok vizsgálatánal is egyre nagyobb szerepet fog kapni a biológia szemlélet.

Czinege Erik