Az 1980-as években egy német mérnök, Manfred Steinwinter elképesztő ötlettel állt elő: forradalmasítani akarta a közúti teherszállítást egy futurisztikus sportautó-vontató hibriddel, ami a Steinwinter Supercargo 20.40 nevet kapta. Ez az akkoriban megszokotthoz képest feleakkora fogyasztást, de közben sokkal nagyobb rakodóteret ígért – írja a telex.hu.
Manfred Steinwinter 1969-ben alapította a Steinwinter céget Stuttgartban. A kamionos ötletig elsősorban mások ötleteit másolta, a cég logója is a Ferrari ágaskodó paripáját átvéve született meg. A modellkínálatban is a "másolási hajlam" köszönt vissza.
Az autógyártás közben Steinwinter érdeklődése a teherfuvarozás felé kezdett irányulni, melyből a nyolcvanas évek elején megszületett egy radikális koncepció. A mérnök ugyanis teljesen új alapokra akarta helyezni a kamionokat, és a hasznos rakodótér növelése érdekében egy lapos vontatót tervezett, aminek az lett volna az előnye, hogy vagy a vontató(fülke) fölé is benyúlhatott volna a félpótkocsi, vagy a fülke tetejére is lehetett volna erősíteni – konténerbe pakolt – rakományt.
Az elgondolás forradalmi és izgalmas volt, ezért a Mercedes-Benz is beállt a projekt mögé, továbbá a DAF és az Isuzu érdeklődését is felkeltette a fejlesztés. A projekt fő vonzereje abban rejlett, hogy az új vontató moduláris kialakítása miatt igen sok felhasználási módot lehetővé tett volna, nagyobb rakodóteret ígért, ráadásul az előzetes számítások szerint az alacsony légellenállása következtében a fogyasztást is drasztikusan csökkentette volna.
Csakhogy a remek légellenállási mutató csupán a szuperlapos, 1170 milliméter magas és 2,5 méter széles vontatóra vonatkozott, a helyzet teljesen más volt, amikor egy 18 méter hosszú, 150 köbméter rakterű konténer került a sportautók világát idéző fülke fölé. Azonban ez 1983-ban a prototípus bemutatkozásakor még nem derült ki, így először sokakat meggyőzött az innovatív dizájn.
Ebben szerepet játszott a sportautós kialakítás és berendezés is (Recaro sportülések, a Mercedes SL sportkocsijából ismert kormány és 375-400 lóerős V8-as motor, továbbá 16 sebességes váltó), amivel a mérnök szerette volna megnyerni magának a projekt iránt érdeklődőket.
Azonban a lapos kialakítás és a vontató fölötti rakomány miatt a megfelelő hűtés hamar komoly problémákat okozott – és ez csak a gondok kezdete volt. A tesztelés során kiderült, hogy a vontató alulkormányzott, a fülke alacsony kialakítása miatt pedig erősen korlátozott a vezető látótere. A nagyon jól hangzó fogyasztási értékekről nem is beszélve... Eredetileg 100 kilométeren 15-17 liter üzemanyag lett volna a fogyasztás, ami 10 literrel az akkori átlag alatt lett volna, azonban a teszteken nem tudták 36 liter alá vinni az átlagfogyasztást.
Aztán egy 1984-ben megjelent, 1990-től érvénybe lépő európai uniós szabályozás végleg eldöntötte a projekt sorsát. Ennek ugyanis az volt a lényege, hogy 1990-től csak olyan teherautó hozható forgalomba, amelynek hossza nem több 18,75 méternél, hasznos rakfelülete pedig nem haladja meg a 15,65 métert. Ezzel meg is szűnt a Steinwinter Supercargo alapötletét előidéző helyzet. A korábbi szabályozás ugyanis csak annyit kötött ki, hogy a jármű teljes hossza maximum 18 méter lehet, Steinwinter ebből a 18 méterből maximalizálta volna a rakteret a rendkívül alacsony vontatóval. Azzal viszont, hogy az új előírásban különbontották a raktér és a vontató méretét, nem volt értelme a raktér kárára fejleszteni a vontatót. Így a projektet hamarosan leállították.
A Steinwinter Supercargo 20.40 egyetlen elkészült darabját sokáig mindenki elveszettnek hitte, azonban 2023-ban felbukkant egy videó, mely szerint az eredeti darab viszonylag megkímélt állapotban áll egy telephelyen.
